Tervek.Útletérések.Kettétört tükrök. Visszatérések.
Ha lehetséges lenne, valahogy így jellemezném az elmúlt időszakom.
Valahol ott fejeztem be a régmúltban, hogy külföldre megyek; nem mentem. Sokáig a Nyugat el Közel-Keletiesedése nyomta rá a bélyeget. És lehet más álmát éltem volna. Egyelőre.
Tegyük tisztába valamit: Nehezen mutatom ki az érzelmeim, és nehezen hagyok el bizonyos dolgokat. Sokáig egy emberre fókuszáltam, de mire észrevettem ezt, eltévedtem, hiába tűnt el a fókuszom, és már az érzelmek intenzitása csökkenésnek indult, teljesen ismeretlen helyre kerültem: Mint egy üres csónak, amit élet habjai dobálgattak jobbra-balra, remélve hogy egyszer egy új partot érnek.Sokáig egy évekkel ezelőtti burokban éltem, érzelemfelhőktől pedig nem láttam a bizonyos Napot, ez a személyiségem változásához is vezetett, ami már nem én voltam.Nem az, aki x éve, és az ember útja kifürkészhetetlen.
Visszatértem, a bús komorságnak hűlt helye, és a pozitívizmussal várok valami újat; igaz ehhez sokmindent változtatnom kellett. Nem csak én tévedtem le arról a bizonyos útról, nagyon sokan mások is, de a változás állandó, és aminél úgy éreztem, hogy a két út ami egykor párhuzamosan haladt, ma már teljesen elkanyarodtak egymástól: míg én visszatértem, az Origómra, a 16 éves pontomra, az út elejére, ezért sok ember eltűnt. Eltűntek emberek, akik szerelmet vallottak, eltűntek régi barátok, hiszen mindenkinek van egy útja, és csakis az ő egyedüli döntése, hogy a többi ember útjához képest hol helyezkedjen el. Így a legrégebbi ismerősi körömben Bettina és Eliza maradt egyedül, őket hagytam meg. Sajnos sok ember teljesen másképpen mérlegel.
De kívánom a többieknek is, hogy találják meg a saját boldogságukat, fedezzék fel magukat,és mindig boldogok legyenek ^__^
Egy ideje visszatértem, a régi, 'nagyon-nagyon' japán-anime szerető karakteremhez, aki ezáltal ismer meg új embereket, és szeretne embereket ismerni. Burokban lehet élni, de nem érdemes. Lehet élni depresszíven, mindenben a rosszat keresve; de nem érdemes. Lehet elzárni magad az emberektől, az érzelmek egy másodperc töredékét sem megélve, de nem érdemes. Nem érdemes, a múltbeli traumákat új emberekre aggatni, nem megbízni bennük, mert ettől csak magad fosztod meg. Mindenki megérdemel legalább egy fehér léleklapot tőled, hogy ő döntse el mit fessen rá.
Majd talán hamarosan lesz egy hosszabb fejezet is, egyelőre nálam hátra van 1 nyelvvizsga és 2 vizsga. Folytatás csak ez után akaródzik, hogy képes legyek tovább rügyezni nektek 😋.
Az eredeti bejegyzés itt található: ----> Katincccsá három cséve Éppen 2014 december 21.-én történt, bár ez akkor úti be számoló volt, nézzük hát egy évre rá a másik oldalát, hogy ne mindig csak a komoly embert lássátok bennem.
JÓ SZÓRAKOZÁST! (vagy meneküljetek, ahogy csak bírtok)
Hol volt, hol nem volt, anno még volt egy Ákos aki nem szólta le a nőket, hogy nekik éjjel-nappal szülniük kéne, én meg elmegyek Pestiába, hogy megnézzem eme T-mobile által szponzorált narancssárga színezetű énekest. Csakhát a Yuki nyíregyi pajtija, a Zeliza éppen dógozott, promózott a media marktban, hogy mit kéne megvennie a prolinépnek a sok pénzbű, amiből neki sok nem jutott, csak szárazkenyér és víz. így mivel bunkóság lenne az ő kollégiumában egyedül lédörögni, és megenni a szárazkenyerét, yuki úgy döntött le kéne foglalni valami szállást. Keresett is egyet, ami ocssónak tűnt, mert hát; valljuk be, yukit se a pénzéért szeretik. (meg úgy ofkórsz semmiért se xD) hát lefoglaltam, utcát leírtam, és gondolván majd a Gps gondjaira bízom édes lelkem.
.
.
.
Eljött a nagy nap! Vonatra szállok, az utazás zökkenőmentes, migráncsnak ekkor nyoma sem volt, így boldogan konstatáltam hogy nem kell szaros, esetleg hugyos ülésen helyet foglalnom. Leszállok, majd gondolkodok, hogy hova tovább, most nincs ám Zeliza. Telefon gondjaira biztam naív személyem, aki egészen végig a Erzsébet hídig navigált, onnét meg vissza, mondván "Újratervezés" Mondám magamban na tudd ám mit tervezel újra. így nem volt mit tenni metróval kell eme utcát megkísérelni, de azt sem tudtam hol van, szerencsére a Gps el tudott navigálni, éppen valami karácsonyi gyermek fellépés volt; illetve valami vásár, csóró fejem lángban égett, és máglyán égve kívántam a sok eminens felnőttet, aki műsort nézve forralt bort kortyolgattak, én meg akkor láttam meleg innivalót, mikor vérvételnél belepisilek a pohárba.
-
.
.(Illetve húst meg akkor, ha elvágom az ujjam, amblokk nem tartozik ide.)
Megtaláltam metrót, leszálltam, félúton telefonom lemerült csutkára,de fortuna szárnyai megóvtak, mert ekkor már egyenesen kellett mennem csámpás, x-alakú lábaimmal.viszont olyan szálloda féleséget nem igen láttam, éppen ezen tanakodott egy 30 körüli pár, mikor is úgy döntöttem, ők lesznek az élő Gpseim, így hát követtem őket. Beléptem a kertíésen, de az a ház nem az a ház volt, az valahogy a sarokba volt eldugva. Később egy fura fazon üdvözölt minket: bárgyú tekintet, szemüveg, igazi Samu alkat, olyan ember akinek az lehetett az álmai netovábbja hogy recepciós lehessen egy lebuj szállodában. Elszállásolt minket: a harmincasok felmentek a csigalépcsőn, mert ők két személyre béreltek, én kaptam egy földszintet, ahol olyan ágyak düledeztek, amik szerintem börtönben szokás. (Emeletes ágy) a padló ropog, hallod ha valaki feletted elmegy, viszont akik felletünk laktak, neki az ajtaja lefelé a mi szobánkból nyílt, gondolom olcsó megoldás, nem volt elég a néger nők látványa. Igen, mert hát nem én lennék, ha magyar emberekkel lennék körbevéve, legyen hót idegen, ne beszéld a nyelvüket, és ha szerencséd van, ne arra ébredj holnap hogy Dubajban elvetted az olajmágnás feleségét, és ott kell élned, mindennap ötször imádkozva, vagy éppen a veséd eladták az orosz maffiának.
.
.
Sokáig nem is bírtam, kicsit feküdtem (már amennyire ilyen idillek között lehet) és útra keltem, vagyis kerestem egy buszt, amivel el tudok jutni az Arénához. Du 5, korom sötét, de jön a busz, szerencsére a lebujhoz pár percnyire van, így nem kellett dzsípíesszé' folyamodnom.leszállva elég nagy messziről az aréna, így 10 percet az vett el az életemből, hogy hogy jutok be, majd a birkalogikát követve, követtem a birkákat.jó hosszú lépcsősort kellett megmászni, hogy meglássam a mi Fidesz-énekesünket, midőn a meddőség ellen énekel.
.
.
Elkezdődött.Nyomor volt, mozdulni nem igen tud az ember. Mellettem egy 100 kilós nő éppen a részegség határát átlépve, azt hitte egyedül van és forgolodott jobbra balra,nagyokat kurjantva és minden 5.másodpercben nekem jőve. Csodálatos élmény volt. A többség feltartotta az okos telefont, és kamerázott,videózott, mert hát egy koncerten azt kell! Kit érdekel a zene, azért fizettem, hogy villogtassam a 10 megapixeles kamerám. Ecsém, akkor nézz inkább jútyúbon klipeket. Szóval félúton elgondolkodtam jó rendezvényen vagyok-e és csak én vagyok-e az egyetlen normális bociélőlény a földön. Jó, bevallom, a nagy lézerfényeket a legelején le kellett fényképeznem, de nem hozta vissza az élő hatást, az olyan beleborzongós volt.
.
.
Vége a koncertnek, mindenki iszkol haza, boldogan datáltam hogy a részeg nő mellettem is elment, vagy éppen a detoxban kezeli Zacher Gábor;fellélegeztem. Viszont megszomjaztam, és hát vissza a lebujba nem bírtam menni valami hűsítő nélkül, de ma jófiú módba voltam, és az aréna büfében csak egy 3 dl kólát kértem.
.
.
Haccá' forint lesz, mondja a büfés.Egy pillanatra felcsillamlott bennem, hogy megcsillogtathatom színészi képességem, és mintha az ötös lottót forgatnánk velem, felkurjantok egy hatalmas MENNNNNNNNYI? ISTVÁN MOST TUDTA MEG HOGY 600 FT 3 DECILITER KÓLA AZ ARÉNÁBAN." de ezt a gondolatot elhessegettem, és tejeltem, mint a pengős malac.
Hazafelé néztem a buszt mikor jön, szerencsére még egy járat van! nagyon jó, hát akkor szálljunk fel, elvileg az a busz szám az. Nem tudom útközben mi történt, de míg vártam volna a további állomásokat, szóltak, hogy VÉÉÉÉGÁLLOMÁS!
Elgondolkodtam, hogy mi ez itt hajnali negyed egykor, mire rájöhettem, hogy valószínű túloldalt kellett volna felszállnom. Hát a telóm még nem kellett használni, mi legyen? Hát használjuk, egy egészen kietlen helyre tett le a busz, ahol se kocsi, se egy árva lélek nem járt, ami furcsa ha egész Pestet nézzük. A telefonom szerint a legközelebb az van a lebujhoz, ha átvágok az erdőn. (Mert igen ám, ott erdő is vót!) Reménykedtem talán nem szekszel szájba egy róka, és nem is fog megerőszakolni egy néger nő a korom sötétbe, elég az, ami a lebujban vár rám.Átvágtam, végülis nem volt már annyira messze. Háromnegyed egyre odaértem.
.
.
Átmentem a kerítésen és mentem a sarki kis házba. Nyitnám az ajtót, de hát nem nyílik.Bezárták. Gondoltam magamban nagyon szupi, kinn alszok az lépcsőn december végén, hajnali egykor? majd 5 percig gondolkodván, egyszer nyílik az ajtó, a mi szefós kinézetű recepciós srácunk kinyitotta. Hogy mi tartott eddig, aludt vagy éppen a pornhub-ot nézte, azt csak az Isten tudja, de beértem. Villanyt nem mertem kapcsolni, elég volt lakótársaim látványa fényes délután. Így sötétben kitapogatózva a szobai részemben eltaláltam az ágyamhoz, cipőm ledobva, pizsama nélkül, csak egy boxerben és pólóban álomba próbáltam szenderülni, remélve hogy hajnalban nem két pár barna mellre ébredek a fejem felett.
Felkeltem, elmentem. Röviden tömören. Délig kéne átadni a szobát, mondta is a mi Pornhubos srácunk,- hogy tényleg ilyen korán? Mondom igen, az igazat csak nem mondhattam meg, hogy itt mindenki arra menekül, amerre lát.
.
.
Utána elmentem az ELTE elé, mert Zeli ment dolgozni, de lefixáltuk, hogy kicsit beszélünk, meg elkísérem. Nehezen akart lejönni, hiába, nőből van, de így szeretjük ♥ Lejött a Zeli, nem kérdezte mi van, gondolom látta. Furcsa is volt hogy másfél napig senkivel se beszélek, és egy még nagyobb magányba taszított a gondolattal, ekkor, 2014 decemberében elgondolkodtam, hogy külföldön is vajon ez vár? De tovább gondolva elhessegetve az agytetveket, rájöttem; ennyire rossz csak nem, talán megismerek más embereket, bár ekkor volt az első megingásom, bevallom a tisztelt Zolvasónak. Lábjegyzet: Minden hasonlóság a véletlen műve, a dolog nagy része igaz, de a Zeliza nem szárazkenyeret eszik! Tud csinálni sushit is. Csak nem mindenkinek.
Lassan megérkezek egy út végére, hogy egy másik útra kanyarodhassak. De míg az előző út ki volt lámpákkal világítva, az utobbinál még nem teljesen.
Mégis várom.Mindent,mindenkit, és hogy erre az útra való lépést kiérdemelhessem, rengeteg dolgot megteszek előtte, hogy tényleg egy vadiúj emberként járhassam azokat a helyeket.
Mik történtek? Rengetegszer foglalkoztam ezzel a témával, körbe is jártam, de április elejének közeledtével, júniúsban végzek a dolgaimmal, júliúsban talán még maradok, és augusztus; őszi hónapok alatt ha minden igaz, más világ jön, ideje pontot tenni arra a bizonyos i-re.
Kezdeném az első dologgal, amire momentán nagyon büszke vagyok:
I Jelenleg -14 kilónál tartok! Rengetegszer próbálkoztam, miután sokat voltam kórházban, meghíztam és onnét sosem fogytam le. A Flóri-éra óta tartottam a kilóm, gyógyszerek eldobásával maradt (amit számokkal nem fogok itt reprezentálni :P) de sosem sikerült fogynom, de szerencsére olyan drasztikusan híznom se; stagnáltam.
Kellett egy lökés, hogy a kineziologia tette, vagy saját akaraterő abból adódoan, ha elmegyek innét új akarok lenni, -mindenhogyan- a fene tudja. De az önbizalmam is helyretette, amit eddig az abból fakodó hiányából vezettem le. Kapok utcai mosolyokat, közeledéseket, üzeneteket (bár momentán az ilyenekkel épp ezért nem foglalkozok, mert csak egy képet látnak, személyemet nem -ez csak az FBre vonatkozik-) Családom, barátok mind megjegyezték, hogy ez jobban áll már sokkal, azért ez újabb lökést képes biztosítani, ha kicsit megbicsaklik az erőm. Hálás vagyok nekik/nektek. Heti egyszer lemegyek edzőterembe is, de ez csak a gyorsabb alakformálást szolgálja, nem akarok gyurmagyuri lenni, nem szeretnék tömeggé válni. Csak Yuki akarok megmaradni egyszerűen. Az biztos, hogy július-augusztus végéig meg sem állok. Még egyszer ennyit szeretnék leadni.
II Megértem, hogy lesz egy gitár fellépésem nagyközönség (várhatóan) előtt. Persze nem egyedül, ugyanúgy páran gitározunk és éneklünk együtt, de nagy dolog, hogy sikerült bekerülnöm számomra, erre is nagyon-nagyon büszke vagyok. Remélem jól fog sikerülni és sikerül addig még csiszolni a hangomon XD
Zongorához maximum Németországban fogok hozzányúlni, általános óta nem volt velem, sok emlékem utána köthető (nem feltétlen jó), bár egy Chopint,Beethovent mai napig szívesen elhallgatok. Van egy yamaha 6 oktávos kis szintim, de olyan hangja van mint egy igazi zongorának, billentésérzékeny is, majd begyömöszölöm a gitártokba.
Abban is reménykedek, tudom másokkal ott is majd lenyomni a szabadban egy kosármeccset.
Kialakult bennem az anime-kosárlabda-gitár tengely az utobbi időben, amit elosztok, és dolgozok rajtuk, hogy egyre csak jobb legyek, foglalkozzak velük.
III: Megmásztam az Írott-követ húsvét hétfőn, ami több mint egy kilométer magas. Nagy vágyálmom volt, "bakancslistás", hogy onnét lenézve megnézhessem a tájat, és úgy nem akartam úgy hagyni semmit, hogy ez csak megmaradjon abban a bizonyos bakancsban. Megmásztam, oda-vissza megvolt, több mint 10 km. Sok az emelkedő, a legkezdőbb embert is kikezdi, de sosem szabad feladni, a látvány pedig kárpótol mindenért. Megérne egy külön blogbejegyzést az egész. Érdekes volt a légnyomás is, félúton bedugult a fülem, orrfújásra pedig sercegett :-) Másnap Győrben is voltam, de többedmagammal, és az már csak a kirándulásról szólt.
IV: Kapcsolatok elsimitása. (Már ahogy nézzük, mert egy féltékeny/mérges leányzó, akit nagyon kedveltem, elkapta a 8 óra, és letörölt, én persze nem keresem, tiszteletben tartom.) Ezen is dolgoztam, és végre az unokatestvéremmel, akit testvéremként szeretek, de a hatalmas kilométertávolság miatt valami elveszett, sikerült megtörnöm. Ez megint csak a fel nem adásomból adódott, akkoris mikor sokszor nem is reagált rám eleinte; de már tudom miért. A megtörés pillanatában megnyílt, vertem belé egy kis lelket, nagyon sajnálom az életét, mert ebből szinte lehetetlen kikecmeregni. Most már ott tartunk, hogy nekem kell menekülni lassan előle, mert folyamatosan zaklat minden platformon ^^
a kisfia imádja mikor énekelek és gitározok neki. Sok kis zenét úgy írtam át, hogy még jobban megfogja, kicsit róla is szóljon, felemelő érzés mikor ekkora távolságból is képes vagy megmosolyogtatni egy kis embert. Voltam már gitáros bácsi, de alakul a "Pithu" is. =)
Ha az érettségi összejön, utána megnézem hogy funkcionál rajtam a kék haj, már régóta érdekelt. De a vizsga idejéig nem kockáztatom meg. Szememhez az már fix, hogy passzol, jó dolog kísérletezni, na.
A kikészülődési tervemet pedig már régebbi blogjegyzésbe taglaltam. Sok hely meg van, meglehet, de a döntést ráérek meghozni érettségi után. Ha meglesz.
Előbbre nem tervezek, a helyzet hoz mindent majd maga után. (Pályaorientáció, egyetem vagy munka, jöjjek haza inkább 1 év múlva, etc.)
Egy álom..egy álmot látok. Magam körül, mindenki néma. Eljön a tavasz, eljön a nyár, változnak az évszakok.
Nem egy álmot látok, hanem magamat. Egy másik síkon. Az ember életében vannak párhuzamos dimmenziók, ahogy él, de arról nem veszünk tudomást. Ezen a létsíkon, nem ismerjük azokat az embereket, akiket itt, ott...minden más. Nem okozhatta a Steins;Gate sem, hiszem 3 hónapja láttam, és nem is volt bent a fejemben.
Álomnak álom, de valósszerű álom, és érdekes álom. A síkok találkoznak egy hajnalon pár órára, ebben a pár órában élek s alszok egyszerre. Ezen a síkon keresek valakit; furcsa hogy ismerem, de ő engem itt sose látott, sohasem beszélhettünk. Egy viszonylag kopasz ember segítőkezet nyújt, bár arcát nem tudom felidézni, és mutat valamit. Ő van rajta, bár kétségkívűl; másként néz ki, de nem feltétlen negatív irány az, amit látok, sőt.
Hogy tovább éljem ezt a pár órát, arra nincs lehetőségem. Hogy megszólaljak már, késő. Különválik a két tér, és csak egy pillantás jut felébredésem előtt, de már nem vagyunk egymásnak ismeretlenek.
Létezik más tér? Élhetünk egy világban úgy, miközben több párhuzamos sík vesz minket róla körül, csak nem tudunk róla?
Azt hiszem, talán múlt évben is volt egy évösszegzés, így kár megszakítani ezt a hagyományt. Annál is inkább, mert ez az év jóval bőségesebb volt, mint a 2014.
Ha a blog újbóli "reborn" indulását nézzük, akkor volt egy terv, hogy mielőbb itthagyjam Magyarországot és új életet kezdjek. Az igazság az, hogy az első 2 év célja jóval másabb volt, mint az utolsó kettőé. Zanzásítva csak az utolsó kettővel foglalkoznék. (Az első évek úgyis kicsit bogarászva világossá válnak -akiket persze érdekel- )
Egy ideje bennem van egy belső motiváció, hogy lépnem kell, és itthon megvan kötve a kezem. Úgy érzem, kevés vagyok, ha itthon maradnék, vegetálnék, és robotként élhetném a hátralévő részt. Nincs ember, akiért maradhatnék, "haverok" vannak, de egy igaz barátom sincs. Többnyire akkor vagyok jó, ha panaszolni kell valamit, ha magamról lenne szó, arra az illető nem kiváncsi, azt már senkit sem érdekel, velem mi van, de nem is érdekel, az igazi személyiségem egyelőre megtartom magamnak. A másik véglet pedig az, hogy egy illető annyira megváltozik, hogy rá sem ismerek,eszembe juttat más, egyéb dolgokat,ettől persze automatikusan én se viselkedek már úgy. Unokatestvérem pedig jó pár éve Kanadában él, őt pedig az ottani közeg változtatta meg, tehát nincs egy árva lélek sem, akiben 100%ig megbízhatnék. Ezek mind apró jelek, de ha az ember kiindul ezekből, érzi a változás szellőjét, én pedig nem fogok annyira megváltozni, hogy a könnyebik utat válasszam. A nehezebbik mindig jó, szeretek belül mindig kicsit gyerek lenni, nem folyton komoly lenni és sosem akarom magamból ezt kiölni. Jó dolog az álmoknak élni, főleg ha megvalósul, na. Az itteni emberek mindent borúsnak látnak, mindig a dolog szürkébbik oldalát látják, és azért ez a fajta depressziós mentalitás átragad az emberre akarva-akaratlanul. (Az Ask.Fm tevékenykedésemet is ezért hagytam abba.) Megszeretném őrizni az eredeti 6 évvel ezelőtti lényemet mindenféle jellemtorzulás nélkül.
Ezekre ráeszmélni persze sohasem 1 perc alatt megy végbe; a kimenetel sem mehet csak úgy csettintésre. Elöször magamat kellett rendbetenni. Erre való a Kinezilógia, ahová mai napig járok.
Az egész izomstimuláción alapszik, mely ütésekre visszareagál, és aki tisztában van vele, tudja mi micsodát jelent, kész jellemrajzot kap, és kijönnek évkorok, ami kihat jelenlegi személyiségre, és ezeket a belső blokkokat kezeli. És olyan dolgok kerültek napfényre, akik még azt sem tudják, akik több éve ismernek. Lényegében az is kiderült, hogy mások szeretnek kihasználni, amit fentebb említettem, de ha mindent leírnék, bizony nem lenne elég.
A további tervem egyetem volt kinn. Kicsit ez is átalakult. Az alap terv egy au pairság x ideg, és a nyelvet szokva tovább lépni. Nem tudhatom, hogy a kinti élet mi hoz, az is lehet, lesz egyszerűbb lépés, mint egyetemre menni. Májusban kezdem az érettségit, de elég erős gimnáziumban tanultam 4 évig, és ezen a szinten emelt szint erős lenne. Csak középszinten kaptam olyan tanárt elmúlt egy évben, aki nem tanít, daráltat történelemből, és kockáztatni nem akarok, terv átfordult olyanná, legyen meg minden középszinten, és ha kint még azt látom, kell, hazajövök egy év múlva emeltet letenni.Nem feltétlen a stréberség a kifizetődő, és az, hogy csak degeszre tanulja magát. Néha mindig a sors láthatatlan láncai az embert elmozgatják a tényleges állomáshelyéről, szintre észre sem véve.
Februárban felmegyek Győrbe, lesz egy kis német nyelven való elbeszélgetés, ettől nem tartok, adatok kitöltése, és akkor elvileg pár hónapon belül aki tetszik, kiválaszthatom hová menjek. Mindenképp Lipcse-Berlin vonzáskörzete lenne jó, olcsóbbak Hamburgnál, bár mostmár Berlinnek örülnék jobban többszörös átfutásra. 2 éve gitározok, nyílván a gitárom is vinném, sose játszottam senkinek, kiváncsi vagyok, a kicsik hogy reagálnának egy-egy magyar dalra. Mégiscsak új hatások, élmények érnének....És ez az elsődleges szempont.
Mikor még dolgoztam (nyílván nem jelenleg, gőzerővel készülök most már csak az érettségire :) ), volt egy idős "nem fehér bőrű" néni, aki jósolni akart nekem. Mivel szeretem az ilyesmit, megálltam, és érdekes dolgokat mondott, talán 10 hónapja. Azt állította, sokat fogok utazni, és hogy külföldi barátnőm lesz. Itt nagyon meglepődtem, és úgy 7-8 hónapja horoszkópelemzést is csináltattam, mert olyan még sohasem volt. Hát ott is dettó ez jött ki, bár ott azt tanácsolták 2017 körül kéne kimennem, és megint bejött egy idegen szerelem képe. Ez lehet külföldi lány, de lehet olyan is, hogy egy szerelmem lesz, és együtt megyünk ki külföldre. (Ezt a részét nem hinném el, lévén a környezetemben lévő lányok nagy százaléka vagy velem akart volna úgy, hogy párja van, vagy pedig nem éreztem azt a bizonyos pluszt. Undorodom az ilyenektől >_< )
Szeretek biztosra menni, ezért is volt az akkori segítőkész nénike után egy olyan, akiben megbízok, hiszen sokmindent bejött régebben is. Január végén viszont egy normális tarotra el akarok menni, hiszen ezek majdnem egy éve történtek, és itt, a küszöbön, azért egy fajta biztonságérzetet megadna, végülis merőben új élet várna rám. Terrorizmus picit hátráltató tényező, de inkább ez, mint egy monoton élet. Talán igazi barátságok is megszülethetnek, szerelmet meg kiváncsian várom, mert momentán csak olyan emberbe tudnék beleszeretni, akinek különlegesek a belső értékei, nem túlzottan felnőttes, de képes tiszta maradni. Mert azt az ember megérzi, hogy annyi divatkapcsolat van, mint az égen a csillag, aztán jönnek a sorozatos megcsalások, elidegenülések...
Apropó ezotéria: Rengeteg ideje nincs semmilyen élményem, elmúltak. Néha van egy-két érdekes álmom, de ezek valódiságát nem tudom leellenőrizni. Az a sok dolog, amik történtek, kicsit olyanok mintha meg sem történtek volna velem. Ha csak azt hinném, hogy képzelődtem, nem lennék benne biztos hogy van élet a halál után. Nem tudom miért múltak el, néha érdekesek voltak, néha elgondolkodtatóak. De az is lehet, hogy csak segíteni akartak, és azon az úton vagyok, hogy most nem szorulok rá. Ezt már sohasem fogom megtudni :)
Hogy a kapcsolatot tudjam tartani másokkal is, már egy laptopom is van régóta, különben nem vettem volna, ha nem lennének ilyen ambicióim. Annyira megszerettem, hogy a számítógép alig van bekapcsolva, van benne egy jó videókártya, tehát az én szintem körüli játékokat nagyon szépen viszi. Tvre összekötve pedig élvezem a hajnalig tartó animézést, bár az a mostaniakat nem tartom számon, valamiért ami csak az ecchire épít tartalom nélkül, nem tud lekötni.
Azt bánom sajnos, hogy nagy valószínűséggel Pestet már nem fogom látni, mielőtt elmegyek, és a nagy búcsúzások is elmaradnak, több okból kifolyólag.
Így belegondolva tényleg sok minden történt..
(vigyázat, hélium lufis;japán-nénis zene, a refrénjét imádom :3)
Zene:
Folyt.köv.2016!
Boldog karácsonyt, és boldog új évet előre mindenkinek ^__^
~Rock/Punkrock*-19 éves~ féééfigyerek~*~Japan~anime~manga~Művészlélek+néha picit lüke~kiccicák~reménytelenül kergeti a színes álmait,mióta az eszét tudja~
A blog az általában a sok nyavalygásomról szól,ahogy az álmaimat kergetem,de remélhetőleg tudok érdekes esetleg normális mondandókkal szolgálni,és lesz akinek netán tetszeni is fog :)
Puszi pacsi ≧▽≦
