Idebenn Idegen

A zene üvölt, és te csak figyelsz. Nehéz, nehéz várni. Rettentően. Olyasmire várni, ami magad sem tudod mi. Vagyis hallod- a semmit. A nincstelenes várt üzenetet. A másik éned hangja: Egy idegen nőé, akit sose hallottál, sose láttál, mégis érzed magadban.

Elég furcsa, vagy megmagyarázni se tudom. Van valami erősfajta lökéshullám bennem hetek óta, amit nehéz lenne megmagyarázni.Olyasfajta érzés, megérzés, hogy valaki vár, noha nem tudom ki. Ez a most megismert emberekhez nem kapcsolható (Sőt, Antóniáékat próbálom kerülni, mert volt a csapatban egy kisebb elszólás, ami ijesztővé tette dolgokat, és én köszönöm, 14 éves lány szerelméből nem kérek, "Dóra"- ezért jobb csírájában elfojtani a dolgokat)

Igazából fogalmam sincs mi ez. Valami feszít, valami fáj néha, de nem tudnád megmondani mi az, csak azt érzed öröm lenne kifutni a világból, vagy legalábbis olyan helyre, ahol sehol sincs senki, megszabadulni a világtól, ha egy kis időre is. De nem tudsz menekülni, csak vagy, nem tudod miért, nem tudod hol, nem tudsz semmit sem.

De az a hang még mindig  benned van. Keresed a hang forrását máshol, hamar rájössz, az a hang, nem az ő hangja, az a hang más hangot keres, nem téged. (Ugye kedves, nevezzünk P-nek ..?) De akkor Te ki vagy? Mégis mi a franc ez a furcsa érzés, amit definiálni se tudnék? Csak mintha valaki lelkem partján éppen fuldokolna, és nekem ki kellene húznom. De nem tudom hol a part, de ami rosszabb: a kezét se látom, amit kitudnék húzni.

Így mennek a napok, leszállnak az estek. Szavak keringenek a foszladozó univerzum mélységeiben, az utcákon, benn a falak között,a fejemben. Fázom. Zúg az idő.

Szia.
Hiányzol.