2015. szeptember 16., szerda

A nagy menekült-migráns téma

Mivel Facebookon is megy mostanában egyik-másik oldal közt a vita, ismerősök vesznek össze egymással rasszistaként titulálva a másikat (és ez komoly!) úgy gondoltam én is megközelítem ezt az egész menekülttémát, objektíven ahogy én látom a jelenlegi világ, azon belül Európa helyzetét. (A régebbi olvasóimat megnyugtatom Blognapló is lesz! Hamarosan :) )


A múlt: Minden Tunéziában kezdődött, mikor is egy zöldség; illetve gyümölcsárusnak a kormány nem adta meg az engedélyt, mi több az autóját is lefoglalták. Eddig is voltak kisebb tüntetések, de miután ez a zöldségárus öngyilkos lett, elszabadult a pokol. Tüntetésből erőszak lett, a rendőrök kemény fellépése több mint 300 ember halálát okozta. Ezt nevezzük Arab Tavasznak, nem hiába, mivel az egész "forradalom" tovább terjedt, Szíriára is, ahol ugyanúgy megakarták dönteni a kormányt. Ott sajnos a Tunéziánál sokkal nagyobb söpréssel terjedt át a polgárháború, olyannyira, hogy 2011 óta még a mai napig tart. De ez csak a világban egy kis hal, fontos megemlíteni Afganisztánt, Irakot, illetve Dél-Afrikát is, ahol szintúgy cudar világ van.


                     Kik a hibásak a helyzetért?   Miután a polgárháború résztvevői különbözö csoportba tömörültek, (Szíriai Nemzeti koalició) szükségük volt fegyverre amivel megtudják vívni a maguk harcát. Itt jön képbe Amerika (nohát, ki gondolta volna!) akik szponzoráltak a háborút a fegyvereikkel, jó üzlet volt látszólag nekik. Ebből a Nemzeti Koalicióból kivált egy újabb rétegcsoport, amit ISIS (Iraki és Levantei Iszlám állam)néven ismerünk. Szélsőséges szervezet, mohamedán vallást gyakorolják, de nem békésen; Ha úgy tetszik egy terrorista csoport, Al Kaidánál jóval veszélyesebb, folyamatosan gyarapodik (mind területre, s toborzott tagokra értve), és  nem mellesleg a világ különböző pontjain csatlakoznak hozzájuk. Szírai helyzetet jól kihasználtak, Amerikai fegyverekkel Szíria nagy részét elfoglalták. Mai napig terjeszkednének tovább, megakarják hódítani a világot az iszlámmal. A polgárháborúból több frontos háború lett: Az ott lakók már nem csak a lövöldözéstől kell féljenek, hanem a terrorizmustól, robbantgatásoktól is. Ha polgárháborúrért nem is felelős, az Iszlám Állam létre jöttéért annál jobban Amerika. Fontos továbbá megemlíteni, Iraki helyzetet is USA generálta, az akkori politikai helyzetet saját javukra fordították: katonákat küldve harcoltak; mivel Amerika nem emberességéről volt sosem híres, tudjuk hogy a valódi oka az olaj megszerzése volt, de a történelemben mindigis kellett egy "Casus Belli", avagy jó ürügy. Ma már kivonultak, de az ottani rendszert is felborították, nem hiába jöhetett létre ekkora erővel az Iraki és Levantei Iszlám állam.

ISIS által elfoglalt területek (2014)



.

Jelen:   A jelenlegi helyzetet ismerjük: Sokan Szíriából elmenekültek, hogy békében élhessenek máshol is. Az úti cél nem más mint Németország! Csakhogy a többség nem tud se németül, se szakma nincs a kezében, így csak gazdasági koloncok. Probléma továbbá, hogy Németország mai napig Hitler miatt szégyenkezik, ezért empatikusak a bevándorlókkal szemben, de ha ilyen ütemben vándorolnak be (ami felettébb érdekes mellesleg) az tönkre fogja tenni a német gazdaságot, és magával rántja Európát is. Sajnos ezt a hullámot meglovagolva az ISIS se tétlenkedik: Rengeteg terrorista szivároghatott már be Európába. (Erre végén példákat is nézünk) Sokan eldobják a papírukat a Török határnál, mielőtt belépnek Európa partjaira, nem hiába, így evidens; mindenki szírnek jelenti magát. Jó magam nem vagyok a bevándorlók ellen, HA! szír állampolgárságát tudja igazolni, mert az ottani gyerekeket is meg tudom érteni, hogy mit élnek át nap mint nap. De a többit szvsz nem tolerálnám, akik papírok nélkül jönnek; ők lehetnek gazdasági bevándorlók különböző országokból("csakasegély") s akár terroristák is. Magyarországról annyit, hogy nagyon megy a gyűlöletkeltés, de a valódi okokat nem mondják, ami nem más mint egy mocskos politikai propaganda, így nem is folynék bele, a politika távol állt tőlem, és nem akarok poitikai eszmefutattásokat írni a miértre. Mindeközben virágzik az embercsempészet is, jó pénzért kocsival elszállítják őket a kívánt országba. De miből van ennyi pénz, és mi ez a nagy hullám? Továbbá, ha valaki félve menekül idegen földre, mi jogon kezd tüntetni, ahelyett hogy örülne, itt nyugodtan élhet?

                   Teóriák:  -Amerika pénzeli őket. Hallottam több forrásból is, hogy az egész menekült áradatot Amerika finanszírozza a Szíreknek, és megy az agymosás, hogy számukra Németország a Kánaán, a médiából is azok folyik kinn, És hogy miért érdeke? Európa erős gazdaságilag, de Németország a gócpontja, Kína is megerősödött, Amerika kezd eltörpülni, és féltve gazdasági pozicióját, meggyengítené ellenfelét a liberalizmusát kihasználva. (Nem lenne meglepő, gondoljunk Irakra és az olaj esetére.)

                             - Iszlám állam van a dolgok mögött. Vannak menekültek, és azokkal együtt beszivárogtatja a terroristáit Európába, megbújva valódi menekülők között. Ez több mint valószínű, de azzal nem értek egyet, hogy ők pénzelik őket, ehhez rengeteg pénz kell.

                            -  Lehet, polgárháború dúl, de nem minden ember szegény ott sem, hogy csodálkozzunk egy-egy okostelefonon vagy gazdag kiegészítőn. Egyszerűen a gazdag is félti az életét.

Menekült tüntetés Németországban. De miért ISIS zászlóval?


Jövő:  Nehéz megmondani, hogy a jövő mit fog hozni. Azt tudjuk, hogy eddig egyik világháború se a semmiből robbant ki, rengeteg előzmény volt. Nem akarok vészmadárkodni, de itt is érik valami a levegőben: Az ISIS térnyerése, orosz-ukrán konfliktus, Kína gazdasági megerősödése és túlzott szaporulata a lakható hely pedig kevés, Orosz-Kína együttes hadgyakorlatok, hatalmas menekülthullám, görögországi csőd. Ha az EU nem lép fel kellőképpen a menekültek megfékezésére, nem kell okosnak lenni, az EU szétfog esni, Európával együtt. Az itt lakó menekültek következő generációja itt élve, Európát szinte magukénak érezve, csak a muszlimot megtűrve, nincs kizárva, hogy olyan kaotikus állapotok uralkodjanak majd, mint Szíriában. A rengeteg terroristát pedig meg sem említem. Ha csak 500 000 menekülttel számolunk, legyen 1%uk terrorista, az is 5000, ami rengeteg.
S hogy mi lesz? A nagy középkori jósaink -sajnos vagy nem sajnos- láttak valamit előre.

                                Nostradamus:  Megjósolta mindkét világháborút 1550 körül sikerrel, Napóleon halálát, Hitler nevét s megannyi mást. A harmadik világháborút is látta előre, elmondása szerint az arabok fogják megindítani, és az utolsó nagy háború  nem országok között lesz, hanem vallások között.A harmadik Antikrisztust a proféta Mabusnak nevezi, és rossz jel, hogy az Iszlám Állam vezetőjét Abu Bakr al- Baghadinak hívták. (Példaként: Második antikrisztust Hislernek írta, tudjuk ma már, hogy Hitler, de elgondolkodtató.)

"„Eljő a Szentlélek a szélesség 48 fokáról.
nagy népvándorlás lesz általa,
elűzi az Antikrisztus iszonyát,
ez utóbbi meg háborút indít a
Szentatya és keresztény egyház ellen.”
„A harmadik Antikrisztus nagyon hamar megsemmisül majd,
Háborúja huszonhét véres éven át fog majd tartani:
Az eretnekek mind meghalnak, a foglyokat száműzik,Az emberi test vérétől vöröslő víz fogad mindenkit a földeken.”"
                               Newton: A hiedelmekkel ellentétben, Newton nem csak fizikával foglalkozott, hanem asztrológiával is. Ő is szintúgy az arabokat jelölte meg 21. század elejére, mint fő problémaforrást. Ezek az írások nem pánikkeltésre szolgálnak, hiszen nem minden jóslat következik be, mi formáljuk azt, és elkerülhető ha időben észrevesszük. Időben észrevettük? Majd kiderül, de addig is pár kép, ahogy ígértem, én nem a levegőbe beszéltem (írtam :P) sajnos.

Fejezzetek le mindenkit aki az Iszlámot megsérti




Készüljetek fel a valódi holokausztra

Az iszlám fogja uralni a világot
Európa fizetni fogsz. Úton van a te 9/11-ed
Európa a rák, az iszlám a válasz.Irtsatok ki mindenkit, aki az iszlám ellen van



Összegzésképp: Nem vagyok menekültellenes, de csak azokat engedném be, akik tudják bizonyítani (és akarják is)
hogy honnan jöttek. Ha mindenkit beengedünk sanyarú sors elé néz Európa; mint vallási mint gazdasági tekintetben.Remélem még időben léptünk.


Yuki
 

.

Magamról

~Rock/Punkrock*-19 éves~ féééfigyerek~*~Japan~anime~manga~Művészlélek+néha picit lüke~kiccicák~reménytelenül kergeti a színes álmait,mióta az eszét tudja~ A blog az általában a sok nyavalygásomról szól,ahogy az álmaimat kergetem,de remélhetőleg tudok érdekes esetleg normális mondandókkal szolgálni,és lesz akinek netán tetszeni is fog :) Puszi pacsi ≧▽≦