Egy Évvégi bejegyzés

Mikor egyedül mész egy idegen helyen, a GPSre támaszkodva, mikor vadidegen fekete hajú lány mutogat rád a barátnőjének, és mosolyognak rád, ismerősnek tűnik, de mégsem vagy biztos benne, mikor számodra fontos barátoddal 2 nap alatt 1 órára tudsz találkozni,és egyedül kell egy nagyvárosban éldegélni noha pár napig, a szállodában pedig többen alszotok egy szobában, az egyik egy külföldi, a másik meg egy néger nő, és csak te vagy egyedül férfi, akkor megérlődik benned valami, ami kivetűl egy pillanatra a jövőképedre is. Szép év voltál, ahoy 2014!

De talán ne rohanjunk ennyit előre. Ebben az évben sok minden történt, emberek tűntek el sorra az életemből, egy barátság is véget ért,- Emeséről lenne szó -, hiszen régebben is soroltam fel dolgokat, hogy az ő mostani viselkedése az én régebbi énemre hajaz, és ez egy kapcsolatban is sok, nem hogy egy barátságban. És vegetálok, vegetálok, sodródok az árral, emberek jönnek-mennek, az én távoli jövőképem (ami nem is annyira távoli már...) ajtajához egyre jobban odaérek, aminek az évekkel ezelőtti indítéka sokkal de sokkal másabb volt, de ott vagyok, és ez a lényeg. Úgy gondolom, új ismertségeket, barátságokat, urambocsámeg szerelmeket csak ott vagyok képes kötni, új emberként. Úgyis gondolom,  hogy talán ezért zárult le okkal sok minden az én életem első felvonásában.És mégis, bizonytalan vagyok. Mégis, nem tudok semmit. És ez a gondolat megérlődése semmi másnak nem köszönhető, mint egy Pesti útnak.

Éppen pár héttel ezelőtt volt egy nagyszabású Ákos arénakoncert Pesten. Én a jegyet már javában megvettem, Liza pedig dolgozott hétvégén is, nem akartam már annyiszor élősködni rajta, önálló ember vagyok, meg akartam oldani. Ezért kerítettem egy szállodát, ami egy kicsit inkább börtönre hajaz. (ajtók nyílnak más szobákból szobádba, három emeletes ágy egymás mellett, sötöbö, persze tudatlan fejem csak a helyszínen koppant.) Így másra nem hagyatkozhattam, csak a telefonom drága gpsére, ami azért szépen átbaszarintotta a fejemet, de végülis oda tudtam találni, ami a kisebb távokat jelenti. Ebben a két napban volt minden, barangolások, felfedezések, de mégis rájön az ember, milyen egyedül, semmi ismerőssel a környékeden: Sz@r. (de erre rátett a szálloda idillinek sem nevezhető atmoszférája)

Ez nem koncertbeszámolónak készült, szóval a nagyérdemű közönséget megkímélem az olyan csudijó jelzőkkel takított mondatsorokkal, mint a HÚÚÚÚDEJÓ, KLAFA, KIRÁLYSÁG, LÉZERSHOW, BESZABEHU, KAKAMAKA,ÖCCÁFORINTEGYKÓLABASSZÁKMEG, EGYNŐBERÚGVA AZ ÉN POFÁMAT TAPSOLJA KÖZBEN, ésatöbbi.

Koncert végeztével a busszal mentem egy ideig, viszont szállodafelé nem állt meg (vagy csak én voltam újfent szerencsecsomag), az a busz az utolsó járat volt, éjszakai járat nem megy felé, így a fél 12es óráimat egy kivilágítatlan, hóóót sötét erdőn keresztüli vágtával intéztem, ami szépen fogalmazva, khm...érdekes volt. Magának a sétának simán intézhetnék egy Silent Hill visszatér posztot, de inkább kihagynám. Kis itókás túra után pedig úgy körülbelül hajnali 1-re értem "haza", csak a drága recepciós úr bezárta az ajtókat,miközben szunyát is bevágta, de azért nagy nehezen sikerült bejutnom.

Talán itt sikerült ráeszmélnem egy két dologra..Külföldön oké, hogy úgy szeretnék lakni, többen bérelnénk egy szobát, ami mégsem akkora magányfázis, de mégiscsak...miután az ember egyedül utazgatik jobbra-balra, utitárs és minden nélkül, átél bizonyos helyzeteket, az a kis ördög beékelődik az elméjébe, és ott is marad ez a kicsi "Mi van ha". Hiába jött nekem egy illető meglepetés szerű numerológiai elemzéssel, hogy valószínű 2016-17 között külföldre települök, társaság középpontja leszek,ott fog csak megtalálni majd a szerelem is,  illetve rálelek a hivatásomra, és a munkámra,valahogy...nem tartom ezt az egészet 100%osnak már, hiába egy ismerősnek az ismerőse, elbizonytalanodtam, talán évek óta először, akkor is ha nem meséltem magamról semmit, és a jellemzésem javarészt helytálló volt. Egyedül lenni, barátok család nélkül, tanulni, dolgozni, elérni az álomcélt, onnan hova tovább, merre is lépjek.. Ezt  majd az idő vasfoga eldönti, mindenesetre a 2014es év nálam egy nagy kérdőjellel végetért.

Az egész hétvégémben az volt pozitivum, Mikor Lizi elé kimentem koliba, és elkísértem munkába, addig pedig tudtunk ha egy kevéskét is, de beszélgetni.

Tehát 2014:
menekülés más szerelme elől, érzelmi katyvasz, mikor barátságból majdnem szerelem lesz, emberek elvesztése, új tapasztalatok gyűjtése, sok-sok gyerkőc, Gitározás, gitárórák folyton-folyvást (mondjuk ezt nem bánom mai napig), koncertek, barangolások, tetkó,piercing,





kisebb kocsmatúrák, hajnalkelős kamionos utazások.

Remélem az elkövetkezendő évek, tényleg szebb dolgokat fognak hozni, és az a kérdőjel is megtisztul a végére. Az igaz. hogy minden helyzetet az ember alakít, az elemzések is csak egy kis utat mutatnak meg, hiszen minden magán az alanyon múlik. Akinek ehhez lenne hozzáfűzni valója, bizonytalansággal (főleg névtelenkéimhez szólna,) nyugodtan pötyögjön ide, mert ez az év egy egész lavinát indított el bennem minden tekintetben.

Addig is beszéljen pár kép:

Búcsúznék az évtől és ettől a poszttól, az egyik kedvenc szállóigémmel: Engel sterben nie.

Yuki voltam, ez pedig a Jackass 21.századi polarizált gondolatdarabok.

Idebenn Idegen

A zene üvölt, és te csak figyelsz. Nehéz, nehéz várni. Rettentően. Olyasmire várni, ami magad sem tudod mi. Vagyis hallod- a semmit. A nincstelenes várt üzenetet. A másik éned hangja: Egy idegen nőé, akit sose hallottál, sose láttál, mégis érzed magadban.

Elég furcsa, vagy megmagyarázni se tudom. Van valami erősfajta lökéshullám bennem hetek óta, amit nehéz lenne megmagyarázni.Olyasfajta érzés, megérzés, hogy valaki vár, noha nem tudom ki. Ez a most megismert emberekhez nem kapcsolható (Sőt, Antóniáékat próbálom kerülni, mert volt a csapatban egy kisebb elszólás, ami ijesztővé tette dolgokat, és én köszönöm, 14 éves lány szerelméből nem kérek, "Dóra"- ezért jobb csírájában elfojtani a dolgokat)

Igazából fogalmam sincs mi ez. Valami feszít, valami fáj néha, de nem tudnád megmondani mi az, csak azt érzed öröm lenne kifutni a világból, vagy legalábbis olyan helyre, ahol sehol sincs senki, megszabadulni a világtól, ha egy kis időre is. De nem tudsz menekülni, csak vagy, nem tudod miért, nem tudod hol, nem tudsz semmit sem.

De az a hang még mindig  benned van. Keresed a hang forrását máshol, hamar rájössz, az a hang, nem az ő hangja, az a hang más hangot keres, nem téged. (Ugye kedves, nevezzünk P-nek ..?) De akkor Te ki vagy? Mégis mi a franc ez a furcsa érzés, amit definiálni se tudnék? Csak mintha valaki lelkem partján éppen fuldokolna, és nekem ki kellene húznom. De nem tudom hol a part, de ami rosszabb: a kezét se látom, amit kitudnék húzni.

Így mennek a napok, leszállnak az estek. Szavak keringenek a foszladozó univerzum mélységeiben, az utcákon, benn a falak között,a fejemben. Fázom. Zúg az idő.

Szia.
Hiányzol.

Kicsit mélyebbről: Ask.fm + egy kis ez meg az

(Akit nem érdekel az Ask.Fm-es pályafutásom-kritikám, az tekerjen lejjebb, ott lesz egy kis saját lélekrajz még.Köszi!-)

Bizonyára sokatok (de főleg a követőim) észrevehették, hogy idestova két hete eltűntem Ask.Fmről. Mivel jobbára egyes ismeretlenek az ismerőseim bombázzák, hol vagyok, szeretnék tiszta vizet (de inkább legyen bor) önteni abba a pohárba.

Elöször is nézzük magát az oldal lényegét: Kérdeznek- válaszolsz, jobban megismerhetővé válsz. Egy idő alapján kettéválik a közeg, akár az ókori Rómában- lesz egy plebejus rész ( köznép- szabadok) illetve a patriciús réteg ( hatalmon lévő gazdagok). Ezenkívül még van az a réteg, aki nem gondolkodik, tipikus sablontinédzser, és az aki gondolkodó ember, de mindegy a természete az illetőnek, hiszen társadalmi elven működik a besorolás.
Gazdag gazdaggal kezd, és lájkokban van mérve valakinek a hatalma. Régen földbirtokok, ma lájkok. Ha egy viszonylag új ember kerül bele ebbe az aranyketrecbe, nehezebb indulnia, hiszen már a legtöbb ottani ember mély ismertségeket alakít ki másokkal, és a másik inkább kiközösitődik. Ha valamire kevés a lájk, valamit rosszul csinál, kezdődik a depi. Önértékelési gondok gyökere is lehet az oldal. (Szerencsére én nem ide tartozok már, de volt alkalmam egy kis felmérést készíteni a helyzetről.)
Képzeljük el úgy, mint egy szerepjátékot: Egy harcos indul level 1-ről egy fakarddal a kezében, hogy feltörjön, a tapasztalati pontok meg a lájkok. Próbálja törni magát,és elindul egy újabb lavina a sikere érdekében: Körkérdések

Úgy ám, mert ilyen is van. A lájkkuncsorgás egy burkoltabb, inteligensebb formája. (tisztelet a kivételnek, aki néha-néha kérdez, vagy a kiváncsiság hajtja csak ^^) Itt az egyén bekövet egy-két embert, próbálkozik pár körkédéssel, majd ha az illető válaszol az adatlapján, a válaszadó követettjei is láthatják ki kérdezte, és így egy nagyobb réteghez képes eljutni. Lehet szépíteni, de én őszinte vagyok, és úgy gondolom 80% úgy leszarja a válasz tartalmát, csak szeretne valaki lenni.

Valaki, hiszen hierarchia működik az oldalon.Mások körkérdésekkel akarnak közéjük tartozni, még mások pedig megfelelni szeretnének. (Pár ismerősömre rászóltam, hogy ez nem ő, szerencsére vette lapot, csak az ember nehezen veszi észre magában :) )  Jellemző itt, a borús meglátások, 0 humorfaktorral, és szinte a halálról szól minden gondolat, mások írásait letörli, csak az értelmesek maradnak ott, hogy a burkoltabb réteg csak ezt lássa. A gond az, hogy ettől ez még nem ő, hanem valaki más.Tehát az Ask.Fm kitűnő társadalomkritika is, hiszen úgy működik, mint a való élet, csak virtuális térben. (Mások környezetétől megváltozik az ember, pénztől -lájkoktól- elborult az ember agya, más lesz, stb. ) Akinek sajnos nincs kiforrott énképe, és az oldalon tölti az egész napot, az bizony könnyen manipulálhatóvá válik tudat alatt, hiszen működni fog a megfelelési kényszer benne, felvesz egy más stílust, aki nem is ő.Még egy részre ki akartam térni: Anonimitás

Bezony ám, lehet névtelenül is kérdezni, mekkora Mókamikiség, nem? Nem. Az ötlete a kedves letteknek az lett volna, hogy névtelenül lehessen olyat kérdezni, amit élőbe nem mernénk, vagy névvel. Az ötlet jó, a kivitelezés kevésbé, hiszen az oldalnak van egy hatalmas gyengepontja mindezek mellett: Facebook kapcsolatromboló (erről majd talán írok is egy posztot a kapcsolatjövőben) De addig az Ask rátesz két lapáttal, miközben még 20 kg tehénszart hozzávág az emberhez.Tudniillik az ember publikusan mindent leírhat magáról, semmi távolságot nem tartva, és ezt mindenki látja, ami azt eredményezi, hogy megszűnik a magánszféra, ami fontos lenne egy ember életében. Egyes névtelenek pedig az önkép megalázása mellett jól értenek a szarkavaráshoz is, ami a kapcsolatok meglazulásához is vezet, veszekedésekhez, mert az ember annyira függ más véleményétől. Ami szerintem nem egészséges, de nem egyszer lettem én áldozat, hogy "má' mé nem védtél meg, beszóltak". Szerintem hülyeség ekkora feltűnést tanúsítani, vannak dolgok, amik nem tartoznak a nyílvánosságra. Viszont egyre jobban tapasztalom, hogy a korlátok egybeolvadnak már a térrel, én is ilyen voltam x éve, de már ebben is változtam hál'istennek.)

Ezek mind kistényezők, és mégsem ezek miatt léptem le. Szeretnétek tudni, miért?  Ami nálam nagytényezős volt, az két dolog:

I: Monotonitás. Körkérdések körkérdések hátán, nem tudtam tartani a tempót, és már felgyülemlett 720 megválaszolatlan kérdésem. Körkérdések legtöbbször ugyanazok, másképp megfogalmazva, és nem éreztem úgy, hogy tudnék magamból újat mutatni. Első sorban szerintem az Ask.Fm lényege a kérdéseken keresztüli ismerkedés lenne, de ha tömeghez szórunk egy kenyérmorzsát, ami minket nem izgat, mert nálunk a kenyér, veszett fejsze nyele az egész; hiszen jobbára már a válaszaimat ismételném, vagy a világnézeteim.

II: Depresszívség, elvontság, feketeség. Mivel a legtöbb ember borús meglátásokkal rendelkezik, és a másik ember ott tölti ideje nagy részét, valamilyen szinten lehúzza őt is.Ilyenkor az embernek még rosszabb kedve lesz, és még jobban úgy érzi, hogy ebből nehéz kilábalni, hiszen az élet szar. Én úgy gondolom, sok ember tényleg a csatornába való, de vannak még értékes emberek, és nem a világ szar, csak az emberek teszik azzá. nem minden ember tucat, inkább azt mondanám, hogy a két réteg között egyre nagyobb távolság húzodik meg, mint a régebbi generációkban. Én pedig amúgyis sokat segítettem már pár embernek vagy ott, vagy e-mailen, de úgy gondolom az Ask nem az én Askom, igyekszem pozítivan élni, és másokat is kicsit kiemelni, jobb irányba terelni, és sajnos időm sincs annyi, imádok mindenfelé menni, császkálni, kirándulni, vagy fesztiválokra barangolni, arról nem is beszélve, hogy a régebbi bejegyzésemben említett Antóniáék is szoknak ide-oda hívni.

Persze jó dolgok is történtek Ask pályafutásom alatt: Nagyon jó barátokat sikerült szereznem, pedig sosem úgy indítottam neki, viszont fontos megemlítenem sokuk inkább csak az "Újdonság varázsa" időszak alatt kerestek, vagy lelki szemetes zsákként funkcionálva, de ez nagyon sokszor így van, és így is volt az éveim előrehaladtával. Maradtak viszont jószerivel is, szinte az első ember Lili volt, és ő a mai napig meg is maradt mellettem ( más embernél meg egy szép láv sztori is kialakult, aki barátként indult, és én vagyok a köcsög, mert finoman elutasítottam, de nem hasonlítottunk semmiben, és mindig megszakadt a beszélgetés valamiért, tehát az későbbiekben is csak rosszabb lenne)  De hálás vagyok minden embernek, akiket megismertem, és kisebb-nagyobb beszélgetéseket lefolytattunk. Köszönöm mindenkinek :3

Közben a vizsgákon túl vagyok, tele vagyok ambicióval, tervekkel, és szépen haladok előre. amik fontos jegyek, azok ugyancsak jók lettek (német 4, magyar 4 - bár múlt évben 5 volt, no sebaj, jövőre jobban belehúzok ponthatárok miatt-). Arra is rájöttem, hogy az embernek néha van szüksége egyedüllétre, de ha egyedül van hosszú ideig, tulajdonképp az taszítja a depressziós, lélekrágta útra, mert nem tudja kivel megbeszélni a dolgait, és ezt felismertem. Nem lehet egy életet egyedül leélni, minden kapcsolat arról szól, hogy a másikkal örömöm-bánatom megosszam, közös dolgok, élmények, hiszen az embert ezek a pozitiv élmények, boldogságok kiölik a régit, a rosszat, a múltat. Csak az ember szeret mindig a szaron rágódni, jó hamar elfelejtődik, pedig szerintem ez elég rossz hozzáállás c:

Rólam pedig pár szóban még: Még júniusban megyek pestre szerintem Tomiékkal találkozni, szeptemberben Lizi hazajön, azért megnézem őt is, minden rendben-e vele, akár 1 napra, decemberben pedig megyek egy naaaaaaaaaaaaaaaaaaagy teltházas Ákooooos arénakoncertre Pesten :) Amit még fontos megemlítenem, volt alkalmam Ákosékkal beszélgetni. Sokan azt mondják mennyire beképzelt, nagyképű, de nyomát se láttam. Mónika a kereskedelemmel kapcsolatos emberke ráadásul felajánlotta nekem egy régebbi verseskönyvet, amit sehol sem forgalmaznak, ráadásul nagyon áron alul, mert éppen meséltem a versekről-versemről.

Szóval, egyelőre ennyi. Jó nyarat mindenkinek, és ne depizzen senki :-)
Yuki

Suttognak a fák

Ugyanaz az út. Teljesen egyenes, a fák körülvesznek, jobb oldalamon a csörgedező patakkal. Csend van. Miközben monoton lépteimmel, mindig ezt az utat taposom majdnem minden nap, szembe jön velem egy lány, biciklivel, munkából hazafelé. Beszélgetünk. Sokat nem tudok, sietnem kell.

Ez annyira megszokott volt. Aztán ezek a találkozások elévültek, az a lány elköltözött. A találkozások még jobban megritkultak, és az a lány ugyancsak elköltözött, valahova máshová, valahol másokkal, nagyon messze; egy pocaklakóval. Senki sem látta ezeket a délutáni rövid beszélgetéseket akkor, talán csak a fák emlékezhetnek egy-egy nevetésre, vagy ölelésre. De a fák nem tudnak beszélni. A fák.. csak suttognak...

És ettől az új úttól megváltozott. Nem tudom miért, de ezek az elmúlt évek mind arról szóltak, hogy az emberek akiket megszerettem, először eltűnnek az életemből, utána megváltoznak gyökeresen, és ami belőlük marad az a nagybetűs emlék. Úgy emlék, hogy keresném én a régi nevetéseket, beszélgetéseket bennük, csak éppen nem találom. Én is változtam, persze, aláírom, de nem tartom a változásomat ennyire drasztikusnak.

Valahogy a karma mindig jól pofán röhög, esetenként hozzám b@sz még két téglát. Barátság, szerelem, testvériség, szeretet, más fajta kapcsolat...Tök mindegy. A lényeg az, hogy miután felkelek teljes erőmből, valaki hozzám kerül közel, hiába szorítanám erősen, a drágalátos Karma kihúzza, majd egy pofonnal újra a földre roggyaszt.

Kicsit melankólikus bejegyzés ez, de tükrözi a jelenlegi belső világom. Unom, hogy valaki folyamatosan szórakozik velem, és abban leli örömét, hányszor is esek a földre. De nem vicces.
Most az egyszer örülnék, ha befejeződne már.
Ha meg nem, hát nem csak a fák fognak suttogni, hanem a tenger is.

Csendetlen csend

Ezerféle lehet a nap, az éj, a csend, a zaj, az élet, a halál. Leírhatatlan, néhol talán érthetetlen, noha pedig mindenkivel közös érzések ezek, hiába "nem mondod el senkinek", hiszen mindenki tudja: Az összes dalt megírták, az összes verset megköltötték, az összes regényt lejegyzetelték. Ezeken át kommunikálunk egymással. Minden élettragédia a föld alatt hever, kész...kész. Érzed, néha a világ megérett a pusztulásra, hangos robajokkal, mély ordításokkal, a láncok zörgésével. De nem hallanak.

És csak csend van.

Hallasz Papa? Te is csendben vagy.

Blog Patch 2.0 ; Pest..újratöltve

Nagyon hamar visszatértem az én kis léleknaplómhoz. Tulajdonképp ráébresztett ez a hét arra, hogy a blogot lehet másképp is  írni, nem feltétlen arról szól, hogy kiírom a fél életem a nagyközönség számára, publikálva. Talán ez lesz az első és utolsó, régi stílusú bejegyzésem, viszont ebben a bejegyzésben sem kíméllek senkit. Nem másnak a lelkivilágát nézem, hanem az én szemszögem, ha nem tetszik, lépjetek ki. Az új blog (még szerkesztés alatt!) is ezt tükrözi.

Egyre jobban úgy érzem, hogy utazásról utazásra teljesedik ki bennem a boldogság, és szerintem ez a hét eljutatott a tetőponthoz az elmúlt évek alatt.

Kincsőékkel kezdődött minden, többen voltunk, jól éreztem magam. Úgy gondoltam, jó volt.
Emese..nála is jobban éreztem magam, mint anno Kincsőéknél, jó volt, elnevettünk, de időközben sok negatív dolog történt, indoktalan veszekedések- főleg az ő részéről. Tudom, én is ilyen voltam anno, de sokszor nem tudok mit kezdeni a helyzettel, és ezek a helyzetek lélekpecsétek- megbélyegzik az embert.
És ez a hét; Eliza,Lizzencs..Istenem, 7 éve ismerem, néha kisebb-nagyobb megszakításokkal, de ez a hét volt a tetőpont mind utazásokkal kapcsolatosan, mint emberileg.Itt voltam a legboldogabb, itt volt az, hogy 1 perc csend sem volt, és itt volt az, hogy úgy éreztem, mintha megérkeztem volna valahová, amiben semmi sem volt idegen. Visszaútnál pedig már a készülödésnél mart valami belső démon, szomorúság az úttól..Lehet máskor is jelen volt, de nem ennyire! Ebben teljes egészében biztos vagyok.Így éltem meg.

Itt sem fogok részletről részletre regényeket írni. Terror háza jó volt, bár a GPS az oktogonnál eléggé szeretett szórakozni velem, ami azt eredményezte, hogy 40 percig futkostam körbe-körbe, mint egy mérgezett egér. Késésbe is voltam, fél kettő körül tértem ki. (Megjegyzem a Terror házában szerintem 1 nap is rettentő kevés, csak vázlatosan néztem ott a dolgokat)

Kerülgettem Pestet össze-vissza, de azért a délután felé, a Blaha környékén, a nagy Sparnál azért megtaláltam. Vettünk Sushihoz valót, a fű szagú olga-algát, chipset, vodkát, nutellát,vodkához narancsot, minden mindent. Nem gasztronómiai írásokat fogok most írni, úgyhogy annyit jegyzetelek, hogy jó lett, imádtam a palacsintát, és imádtam a sushit. (Életemben most ettem elöször ^^)

Tudjátok, elgondolkodtam már az első napon...Sok ember panaszkodott már, hogy ilyen meg olyan szar az élete.. magány, azért lett ilyen, etc, holott elég pitiáner dolgokról beszélünk..De mit mondjon az, aki egyedül él, egyedül kapaszkodott meg, egyedül küzd, mert ebben az életben mindenért küzdött, és neki még olyan szülői háttere sincs? És mosolyog. Közvetlen. Nem bánt meg. Odaadó, és csak úgy ontja magábol a szeretethullámokat.
Ha valaki, hát egy ilyen ember megérdemli, hogy néha ő is boldog lehessen.Testvériség.
Eljutottam odáig, hogy azokból válik példaértékű ember, akinek az élete minden volt, csak példaértékű nem.

Beszéltünk másról, illetve egy oldalról, amiről Lizzy mesélt, látott x hónapja. Este megnéztem itthon. Nem tolmácsolnék semmit, csak hogy undorító.Undorító vagy, bár te nem olvasol. Sok hozzáfűzni valóm nincs, le se fogom írni az egészet, de tényszerű, hogy a jó embereken könnyű átugrani, sok példát láttam. Ezért se nyitom már meg saját önmagam senkinek, mert értelmetlen teljesen tisztának lenni ebben a világban. Legfeljebb pár ember,akiket rég ismerek, de se több se kevesebb. Ha meg látod, lesz@rom, véleményem nem változik. Csak egy embert sajnálok ebben az egészben.


Szóval szerettem az egészet... Szerettem Roadot hallgatni sushi közbe, szerettem hajnalba feltérképezni a kolifolyosókat hátha Ő már alszik, szerettem hajnali 3ig beszélgetni, szerettem, hogy lett félig-meddig pc-m, szerettem, hogy megmutathattam, hol ettem, mikor 4 évvel ezelőtt kerültem fel kórházba pestre, de ma már más emberként, szerettem a Margit-szigetet, a Polaroidokat, a füstjelzőt, a tájat, a villamost, a trolit, mindent. De legfőképp, hogy talán egy ember szívből mosolygott a sok a fájdalma mögött. Talán pillanatokra, de igen.

A vonaton hazafelé megismerkedtem egy kisebb csoporttal. Jött elöször két lány, utána pár fiú, de én csak az egyik lánnyal lettem ugymond elég jóba. Mondjuk 15 éves, inkább raporientált, és Antóniának hívják. Vicces, sosem ismerkedtem vonaton. És sosem viccelődtem ismeretlenekkel. Ehhez képest még a piercingest is megnevetettem. A dolog pikantériája, hogy ők is pont pénteken indultak ugyanazzal a vonattal, ugyanabba az időpontban, ugyanúgy nézték a Terror Házát, ugyanaznap voltak Margit szigeten pár óra elteltével, és ugyanakkor jöttek haza is, abban az időben, azzal a vonattal, de csak most találkoztunk.Viccesek ezek a véletlenek.

Egy feltámadt post erejéig (avagy egy skizofrén riport polaroid darabkái)

Majdnem egy éve nem nyúltam a blogomhoz. Igazából 11 hónapja, de most visszatértem kis szabadidőm híján, és hogy lejegyezzem a lépéseimet. Kicsit poénosra veszem a figurát, szokatlanra, hogy így kicsit olvashatóbb, élvezhetőbb legyen ez a kis bejegyzés :)

Mi is történt azóta? 

Nos, sok minden. Belülről érzem, hogy változtam, de szerencsére az eredeti értékeimet nem dobtam el, inkább az erősödésre összpontosítottam. Igyekeztem egy közel 3 éves dolgot helyre pofozni kizárólagos alapon emberileg, ahol másokra hallgattam, és egy emberbe beleláttam minden rosszat, mert a látszólagos tényezők úgy adták elő.Szánom-bánom, de harag nincs, utálat nincs, ennek pedig csak örülni tudok. Lelkiismeretem így már tiszta, ha -lehet így nevezni - a bumburnyák féle énem egy kukában végezte, ahol lehúztam a sz*ros WC-ben, mert körülbelül annyit is ért xD Ezekre a dolgokra, amolyan az "Élet vicce" dolgok alapján jöttem rá. Egy barátnak a viselkedése, ugyanaz volt, mint nekem akkor, viszont helyzetcserés támadás volt, mert támadó helyett én voltam az áldozat, így nagyjából átelemezhettem sok mindent. Ezért is hálás vagyok amúgy. Mindenkinek.

Na de elég a rizibiziből, jó lenne egy két tény is...

Ó, igaz. Mint fentebb említettem, a személyiségem nem ferdült, talán inkább úgy lehet nevezni, hogy megerősödött, és próbálom magam tükrözni, akinek tetszik tetszik, akinek nem, nem. Ilyen egyszerű.(" Csak az olvassa versemet, ki ismer engem, és szeret"- Józs.A ) 
Miben mutatkozik meg? Talán a tárgyilagos dolgok, nem is fontosak annyira, minthogy: -Hajnövesztés itt-ott, de mégsem olyan hosszú, mint egy rockernek,a dögcédulás nyaklánc, a szegecses karkötő, a Punk gyűrűim, amely mindkét mutatóujjamon éktelenkedik...Ezek csak kellékek. Amit fontos megemlítenem, talán, hogy lett tetoválásom, amit már régóta terveztem, de most vetemedtem rá, és van jelentése is, noha egy egyszerű embernek szinte megfejthetetlen rébusz, és csak egy-két cikk-cakknak tűnik az egész.Még tervezek, de az idő eldönti,mikor lesz, és hol. Koncertekre is eljárogatok, Novemberi Ákos Karcolatok 20 nálam elég felülmúlhatatlan volt ^__^ A piercingekért nem vagyok oda, viszont fülbe tervezek egyet, pont most, május végén.És az igazából ezzel a test módosítgatásokat le is zártam, egy időre. Fontos megemlítenem még, hogy lett gitárom, ahogy közel egy éves bejegyzéseimből kiderült, ahogy a terveim is bevégeztetett. Tudok is rajta játszani, szeretek is, megnyugtat. De ő egyelőre csak egy akusztikus gitár. Itt a nyár, több időm lesz, többet járok tanárhoz is. Ősszel pedig beindul a gépezet, s egy szép erősítővel megáldott szólógitárt nyúzhatok. Mindeközben dalszövegeket is írok, lassan túl vagyok a hatodikon :-)

Szép,szép...Akkor a verseknek búcsút is inthetünk. 

Szó sincs róla. Ahogy jön az ihlet, fogalmazhatnék úgy. :P Például ami versnek tűnik, az is egy dalszöveg.Egy első dalszöveg :) Facebookon amit kivételesen publikáltam Requiem cím alatt. ("Rossz helyen ébredtél, más véget képzeltél, Értelmet kerestél, de hívott a Fény, Neki most engedtél.")
Nem hiába a sok csengés, és ez akár versnek is megállja helyét, de az índiték egész más volt :) Ez egy dal. De igazán szép csak szólógitárral lesz. Ha mondhatjuk felváltva írok verseket, dalt is, de a stílusáról el lehet dönteni, melyik-melyik. Ez egy kivételes volt, hiszen a sorokon belüli szavak száma is sokszor hasonlít egy verséhez, de közben mégsem. Szóval nem, nem intünk semminek búcsút, de ugyanúgy ezeket, mint a verseket, egyelőre megtartom magamnak, és egy szűkebb rétegnek. :3

 Miben más egy dalszöveg? Hogy ismerhető fel?

Mondok egy példát, amiről megérthető, és különbséget is lehet tenni. =) Nézzünk egy saját magam alkotta refrén darabot: 
"Én vagyok az éjfél,
Leeső könnycsepp
Én vagyok az
Ki él még
Létezik Benned.
Mindenkiben."

11 hónap alatt azért az ember környezete is változik...

Így van. Dolgoztam óvódában, aztán egy gyárban egy magasabb beosztásban. Hatalmas különbségek vannak itt is, megláttam az emberek egy rosszabb, aljasabb énjüket, amiket ismertem eddig is, de nem ennyire közelről. Elképesztő, ahogy egy egyszerű gyárimunkás, egy elvileg nő, hogy tesz keresztbe egy másik nőnek, csak hogy az ő poziciója megmaradjon, közben kedvesen mosolyog. Elképesztő, hogy egy szép, külsőre gyönyörű lány, akinek már 'vőlegénye' van, a 40 éves főnök ágyába masírozzon, miközben a srác nem tud semmiről, sajnálatos. És ha már saját példák, az is elképesztő, hogy egy másik lány nekem teszi a szépet, én kísérjem ide, oda, miközben van barátja, de ő nem tud ismerkedni 3 műszakban így. Kicsit WTF logika, de ő is koppintva lett. Aztán egy téli sajnálatos napon, hajnalban széthánytam a pályaudvart hazafelé, elkapott a sokak által szeretett calicivírus. Nem kellett több, hiába lázas a kollega, ki kell rúgni, csak pár hónapja van itt. Igazából, nem bánom. Csak megerősített abban, hogy nem gyárban fogom leélni az életem. Ráadásul több műszak miatt tanulás is nehezebb volt, most van még egy munka, és nem keresztezi a kettő egymást. Májusban ráadásul pihi van most :-) Majd júniusban folytatom ott is a munkát. Azért az már kivirágzott bennem, hogy tovább fogok tanulni, csak nem tudom itthoni egyetem legyen vagy külföldi..mindegyikhez jár igazából egy pro és egy kontra.

Ha már közvetlen környezet, az is változott. Elvesztettem egy embert, akivel együtt nevelkedtem, és sajnos az élete is más fordulatot vett. Sokszor érzem már, hogy ennyi nem véletlen, túlságosan sok minden munkálkodik körülöttem, és a véletlenek is túl sokak néha. Talán okkal vannak ezek, és ezekből erősödhet igazából az ember. Mikor már tényleg nem számíthat senkire, csak magára. Mikor nem mások által lesz valaki, ér el valamit, hanem Saját maga, a harcai, a küzdelmei által.

És más is változott persze. Jó pár ember közeledését elutasítottam, de mindegyikre van egy ok. Sajnos nem szeretem az olyan dolgokat, ahol valaki külsőségekre építkezik, és a belső lény feledésbe merül. És a legtöbb ilyen emberrel sajnos nem is hasonlítok, tipikus 'szeretem a plázákat és a rapet' típus, de más dolgot nem értene meg. Ilyen is van sajnos. Egy másik emberrel pedig nem éreztem azt a valamit, bár mennyire is kedves, szeretni való ember, de valahol egy hatalmas távolságot érzek. Az ember érzi az ilyeneket belülről :) Szóval nem olyan hatalmas változások ezek, inkább ugyanaz a személyiség lett megáldva kicsit mélyebb gondolatokkal, értelemmel, semmi több.

Persze az ezoterikus dolgaim sem csillapodtak, vagyis ha nevezzük úgy, köztes. Hol semmi sok ideig, hol rengeteg mindent tapasztalok- utobbira a múlt hét nagyon alátámasztotta, sok minden történt, néha hülyének éreztem magam tőle, valósággal. De szerencsére szintúgy volt alkalmam megismerni egy két gyermekes anyát, aki nagyon közelről ismer egy megbízható médiumot, ránézésre látja az aurád, csakrád, előző életeid, és hogy belőlük kiket hoztál magaddal, illetve betegségeid, és ami vár még rád. Szóval ez is hamarosan meg lesz ejtve, meg szeretnék érteni egy-két dolgot. Ha környezet, akkor ezek a dolgok változtak, vagy állandósultak éppen ellenkezőleg.

További jövőbeni tervek? 

Nem szeretek túl távolra tervezni, amiket régebben leírtam tervek gyanánt, azoknak nagy része valóra vált. Közeli jövőben egy május végi Pest utazás lesz, (ahol meg lesz ejtve egy fülpiercing - mint említettem, illetve egy Terror Háza-beli utazás.) Úgy néz ki, júniusban is visszatérek, mert akkor elhívott egy fiú barátom, ugyan csak egy napra, de ő igazából Romániában lakik. :) És a médium, akit előbb említettem, ugyancsak valahogy május-június körül határolnám be. Tervbe van véve még egy nyár végi Mondocon. Talán még egy-két tetkó, más fajta eszközök a kiteljesedésemhez, és sok-sok vers és dal, amit egy nap előadhatok majd kisebb családomnak :) Jövő tág, kiismerhetetlen, majd egy nap úgyis eldől, az utam merre vitt.

Ui: Amúgy nem vagyok skizofrén xD csak próbáltam egy kicsit más fajta szögből is írni :) Nem tudom mikor térek vissza irományaimmal, egyáltalán lesz-e kedvem arra, hogy folytassam. Mindenesetre ez most sikerült sok hónap után :P

Yuki~