Pixar? Igen! Disney? Igen! Noha a Disney már rég nem az a "Disney", de a Pixar rajzfilmekre sohasem volt panasz, elég gondolni a Toy Story részekre, vagy a Lecsóra. Bár az igazsághoz hozzátartozik, volt egy két mellélövése (elég gondolnunk a "Verdákra"), de lényegében minőségi animációt kapunk minőségi történettel. Ez sincs másképp az Inside Outtal, amit a magyar fordítok remélve a nagy bevételt, méltán híres vígjátéksorozathoz hasonló címet adtak két betű kivételével: Ez az AGYMANÓK, de maradnék inkább az Inside Outnál.Trailer:
Történetünk főszereplője Riley, egy 11 éves lány, aki elköltözik a szüleivel Minnesotából a rejtélyes, ismeretlen San Franciscoba. Minesotában voltak Riley barátai, hokicsapata, ahol játszott, és most újra kéne építeni saját életét.
Ha még csak ennyi lenne a probléma! Az egész rajzfilmet félig Riley fejében éljük, ahol különbözö érzéseket különböző kis manó szerű lények testesítik meg: Derű, Bánat, Harag, Majré, és Undor. Attól függően melyik manó dominál Riley fejében, ez kihat a személyiségére is, és a viselkedésére. A manók különböző színűek, így Riley emlékei is, amelyikhez köthetőek, mert az emlékek elraktározódnak, sőt melyek domináltak ezek közül, különbözö szigeteket alkotnak mélyen a tudatban! (példának gyanánt: Család; Barátság-sziget)
De mi történik akkor, ha Riley fejéből eltűnik egy véletlen baleset folytán Bánat és Derű, miközben Derűnél vannak Riley legfontosabb boldog emlékei? És pont akkor, mikor megtörténik a bizonyos költözés? Vajon mennyire hat ki a személyiségére? És vajon visszatalálnak Rileyhoz; az emlékeket visszahelyezve? Mindeközben sorra dőlnek össze egy-egy csalódás hatására a fejében lévő szigetek, így az út is egyre nehezebb Riley agyközpontjához, miközben sok emléket átélünk Riley mély tudatában.
Spoilerezni nem szeretnék, és több helyen olvastam, gyerekeknek nem ajánlják. Nem értek ezzel egyet, kicsit az Inside Out olyan mint a művészet: Mindenki mást lát bele, a saját gondolatait érzéseit,így a gyerekek is értelmezik, bár saját szemszögből; nyílván, de az igazi mélységeit csak egy felnőtt képes átélni, azt is többszöri nézésre, mert itt minden egyes mozzanatnak lényege van!
Erős pszichológiai töltetű az egész rajzfilm, ez nem kérdés. Alapvetően boldognak indul, de útközben nem egyszer megtörténik, hogy a nézőt a sírógörcs kerülgeti. Nagyon mélyen belemegy az ember lelkébe, ahol a különböző állomásokat mi is átéljük: Nekünk is voltak képzeletbeli barátaink, álmaink, első nap az oviban, félelmeink melyeket a tudatalattink raktároz, így magát a felnövést is roppant kreatívan mutatja be, egyes dolgok hogy válnak idejétmúlttá.
Kritika:
Mint mondtam, gyerekek is megnézhetik nyugodtan, viszont kénytelen vagyok belekötni kicsit a Rajzfilmbe is: Az ötlet jó, a történet jó, de hiányzott egy igazi áttörés, kicsit hiányérzetem volt. van 5 érzés, de a fájdalmat Rileynál ki testesíti meg? Az is egy érzés, méghozzá egy hiányzó érzés. Riley megszületésekor az első érzés Derű volt, de egy kisbaba első pillanata, bármily szépen hangzik is nem a boldogság, hanem a fájdalom, nem hiába sír fel. Mikor az anyuka megszül, 9 hónap alatt nagyon kellemetlen érzés lenni a méhben, egy fejlett kis szervezetnek a hely is nagyon szűkes. Kicsit sok az ugrabugra is számomra, ami 3D-ben elég megterhelő tud lenni az ember szemének, 2D-ben nem tudom mennyire tűrhető a dolog. Kifelé a moziban halottam, hogy "ez szar, mert szegény lányt bábként állítják be, és ezek a manók szórakóznak vele"- Aki megérti, tényleg csak ennyit lát, de ez nem így van. Ezek az érzések Riley fejében egyenként születtek kiskorban, azáltal amit épp átélt. Továbbmegyek, a mese szerint mindenkinek van ilyen agymanója! Tehát nem az Agymanók irányítják Rileyt, tulajdonképp ők Riley tudata, csupán megtestesítve.
Vajon tényleg jó, ha Derű használja szinte csak Riley fejében lévő pultot és a többiek csak elvétve? Persze, hogy nem, az összes érzelmünket át kell élni, ettől vagyunk teljesek, teljes emberek. Lehetünk mindig "Derűsek", boldogok, mutathatjuk a külvilág felé, hogy minden happy, de ez nem így van legtöbbször, nem igaz?
Ez fontos, hiszen Bánat, akit mindenki kiközösít, a végén fontos kulcsszerephez jut;nem hiába.
A mesét tényleg csak azoknak ajánlom, akik szeretnek közben gondolkodni, szeretik a pszchiológiát és talán kicsit a művészetet is, miközben saját emlékeiket is felfedezhetik egy-egy állomásnál, többször nézős, aki teheti, nyugodtan nézze meg.
Summa- Summarum: IMDB: 10/8,6
Szerintem: 100/ 80%
Ha még csak ennyi lenne a probléma! Az egész rajzfilmet félig Riley fejében éljük, ahol különbözö érzéseket különböző kis manó szerű lények testesítik meg: Derű, Bánat, Harag, Majré, és Undor. Attól függően melyik manó dominál Riley fejében, ez kihat a személyiségére is, és a viselkedésére. A manók különböző színűek, így Riley emlékei is, amelyikhez köthetőek, mert az emlékek elraktározódnak, sőt melyek domináltak ezek közül, különbözö szigeteket alkotnak mélyen a tudatban! (példának gyanánt: Család; Barátság-sziget)
De mi történik akkor, ha Riley fejéből eltűnik egy véletlen baleset folytán Bánat és Derű, miközben Derűnél vannak Riley legfontosabb boldog emlékei? És pont akkor, mikor megtörténik a bizonyos költözés? Vajon mennyire hat ki a személyiségére? És vajon visszatalálnak Rileyhoz; az emlékeket visszahelyezve? Mindeközben sorra dőlnek össze egy-egy csalódás hatására a fejében lévő szigetek, így az út is egyre nehezebb Riley agyközpontjához, miközben sok emléket átélünk Riley mély tudatában.
Spoilerezni nem szeretnék, és több helyen olvastam, gyerekeknek nem ajánlják. Nem értek ezzel egyet, kicsit az Inside Out olyan mint a művészet: Mindenki mást lát bele, a saját gondolatait érzéseit,így a gyerekek is értelmezik, bár saját szemszögből; nyílván, de az igazi mélységeit csak egy felnőtt képes átélni, azt is többszöri nézésre, mert itt minden egyes mozzanatnak lényege van!
 |
| Riley agymanói |
Kritika:
Mint mondtam, gyerekek is megnézhetik nyugodtan, viszont kénytelen vagyok belekötni kicsit a Rajzfilmbe is: Az ötlet jó, a történet jó, de hiányzott egy igazi áttörés, kicsit hiányérzetem volt. van 5 érzés, de a fájdalmat Rileynál ki testesíti meg? Az is egy érzés, méghozzá egy hiányzó érzés. Riley megszületésekor az első érzés Derű volt, de egy kisbaba első pillanata, bármily szépen hangzik is nem a boldogság, hanem a fájdalom, nem hiába sír fel. Mikor az anyuka megszül, 9 hónap alatt nagyon kellemetlen érzés lenni a méhben, egy fejlett kis szervezetnek a hely is nagyon szűkes. Kicsit sok az ugrabugra is számomra, ami 3D-ben elég megterhelő tud lenni az ember szemének, 2D-ben nem tudom mennyire tűrhető a dolog. Kifelé a moziban halottam, hogy "ez szar, mert szegény lányt bábként állítják be, és ezek a manók szórakóznak vele"- Aki megérti, tényleg csak ennyit lát, de ez nem így van. Ezek az érzések Riley fejében egyenként születtek kiskorban, azáltal amit épp átélt. Továbbmegyek, a mese szerint mindenkinek van ilyen agymanója! Tehát nem az Agymanók irányítják Rileyt, tulajdonképp ők Riley tudata, csupán megtestesítve.
Vajon tényleg jó, ha Derű használja szinte csak Riley fejében lévő pultot és a többiek csak elvétve? Persze, hogy nem, az összes érzelmünket át kell élni, ettől vagyunk teljesek, teljes emberek. Lehetünk mindig "Derűsek", boldogok, mutathatjuk a külvilág felé, hogy minden happy, de ez nem így van legtöbbször, nem igaz?
Ez fontos, hiszen Bánat, akit mindenki kiközösít, a végén fontos kulcsszerephez jut;nem hiába.
A mesét tényleg csak azoknak ajánlom, akik szeretnek közben gondolkodni, szeretik a pszchiológiát és talán kicsit a művészetet is, miközben saját emlékeiket is felfedezhetik egy-egy állomásnál, többször nézős, aki teheti, nyugodtan nézze meg.
Summa- Summarum: IMDB: 10/8,6
Szerintem: 100/ 80%
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése